"Az út, amin mindenki megy, időnként engem is járásra indít. Fogom a mappám, a festőkészletemet. Jönnek az idegen ágyak, ismeretlen égboltok. Mindig más világ porát hozom haza a lábaimon. Más színeket és ízeket, más belső filmeket. Aki keresni kezd, azt az erő elviszi a titkokhoz. Az iszlám és a kereszténység. A képek két ilyen út képei.

Nem messze egymástól. Két ösvény, ami mind fel a hegyre tart. Míg mentem rajtuk néha megállított valami: állj, ezt a csodát vidd tovább! Lélegzet visszafojtva, nem kételkedve, azonnal nekiálltam lefesteni.

Tudom az igazi nagy pillanatok megismételhetetlenek, megörökíthetetlenek. Azok még mind csak a magánügyeim. Amikor festenem kell, mégsem ez mozgat. A túlcsordult pohár. Már nem nekem kell. Talán épp neked. Legyél a szemem, láss el vele, amíg csak a szem ellát!"